|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Páli Szent Vince 2004. április 5.Ápr. 2-án Resicabányán, a Páli Szent Vince Karitatív Egyesület székházában nyílt húsvéti kiállítás. A rendezvény házigazdája, Erwin Josef Tigla országos vincés-elnök bemutatta a Maria Tudur templomfestő irányításával az egyesület védnöksége alatt munkálkodó gyermekek és fiatalok által készített ikonokat, valamint a művésznő virgágcsendéleteit. Makay Botond százötven különböző Bibliájából ezúttal 84 szentírási kiadványt láthatott a közönség. A kiadványok között sok az illusztrált Biblia, de kerül jegyzetelt, illetve teljes prédikációkat is tartalmazó kiadás is. /Szakmáry Károly: Húsvéti kiállítás nagyböjtben. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./2007. május 12.A Páli Szent Vince Társaság Resicabányán idén is megrendezte a hagyományos májusi nyitott kapukat, amelynek keretében magyar, német, román csoportban volt rózsafüzérezést követő szeretetvendégség. A vincés fiatalok és gyermekek kiállításon mutatkoztak be, amelyet műsoros délután követett. /Makay Botond: Nyitott kapuk a vincéseknél. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 12./2012. szeptember 21.Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek TársulataNagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott. A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban. Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra. A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben. Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül. „Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.” A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle. Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak. „Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye. „Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre. Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár). 2015. március 9.Nyílt nap volt a vincéseknélNagyvárad- Vasárnap A Megszentelt Élet Éve keretében nyílt napot szerveztek A szeretet lányainak Páli Szent Vincéről nevezett társulatának (vincés nővérek) váradi, Mioriței utcai rendházában. Egy érdekes vetített képes előadással- melyen Exc. Böcskei László megyés püspök, illetve az egyházmegye más elöljárói is részt vettek-, valamint ima-, meghallgatlak-, emlék- és hivatásszobabeli látogatással várták az érdeklődőket vasárnap délután Páli Szent Vince Szeretet Társulatának Leányai váradi rendházukban. Ugyanakkor akik óhajtották, személyesen is beszélgethettek valamelyik nővérrel, imaszándékokat írhattak vagy csodás érméket vihettek haza. A Társulatot 1633-ban Marillac Szent Lujza alapította Párizsban, Páli Szent Vince irányítása alatt. Ez volt az első klauzúra nélküli női közösség. Szent Vince így határozta meg élethivatásukat: „Szeressék és kövessék Urunkat, Jézus Krisztust, a szeretet forrását és példaképét, s szolgáljanak neki testileg és lelkileg a szegények személyében, legyenek azok akár betegek, akár gyermekek, akár foglyok, akár olyanok, akik szégyenlik megvallani szegénységüket”. Az irgalmas nővérek élettere pedig: „kolostoruk a betegek háza, cellájuk egy bérlakás, kápolnájuk a plébánia templom, kolostor folyosójuk a város utcái, és a kórházak betegszobái, klauzúrájuk az engedelmesség”. Grazból 1858-ban Szaniszló Ferenc váradi püspök telepítette le őket Váradon, hogy az árva és szegény gyermekeket gondozzák. Miután Nogáll János püspök, nagyprépost felépítette a Szent Vince Intézetet (ma a Szent László Líceum otthona) 1878-ban Grazból hívott nővéreket, akik áldásos munkát fejtettek ki, elsősorban a szegény sorsú gyermekek nevelésében és tanításában. Ők vezették az Immaculata és Szent Vince Intézeteket, a Szent József Kórházat, a Szent László menedékházban működő otthont. Emellett Szentjobbon, Bélfenyéren és Várad-Velencén is volt kolostoruk és iskolájuk. A második világháborúban a kisnővéreket Szentjobbra menekítették, a Szent Vince Intézetben pedig katonák kaptak szálláshelyet. Az 1948-as államosítás, illetve a kommunizmus térhódítása előtt 210 nővér szolgálta Krisztust 24 házban. 1949. augusztus 20-án azonban le kellett tegyék a szent ruhát, és 48 óra múlva utcára kerültek. Szüleiknél, tanítványaiknál próbáltak elhelyezkedni, majd kórházakban, betegápolóként dolgoztak tovább, ahol erre lehetőség nyílt. Civilben és szétszórtan is azonban igyekeztek közösségi életet élni. A rendszerváltozás után 1990-ben érkeztek fiatal vincés nővérek Váradra. Napjainkban 13 nővér tartozik a váradi rendházhoz- mely az egyetlen Romániában-, akik közül három az idén tölti be 90. életévét. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2015. május 30.Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedéstA gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban. Orvosok, hit- és szakoktatók, papok, családtagok, rokonok, diáktársak, barátok, kollégák együtt vettek részt a búcsúzókkal az élet egyik fontos szakaszát lezáró szentmisén. Mátyás Károly főesperes-plébános három, a környező világban jelen levő nehézségre hívta fel az életútjukra indulók figyelmét: a szeretetlenségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra. Nyomatékosította: erőt nyújtani csak az tud, akiben erő rejlik. A nemzet talpig fehérbe öltözött napszámosaihoz szóló tanácsa: merítsenek az égből eredező isteni forrásból. Tudásukkal szolgáljanak, enyhítsék a szenvedést. Imádkoztak mindazokért, akik tanulmányaik részesei voltak, és elhangzott egy-egy fohász a sikeres vizsgákért, valamint azért, hogy el tudjanak helyezkedni munkakörükben. Az ünnepség keretében a test és lélek gyógyítására vállalkozókhoz elsőként Cerghezán Imre szakmai igazgató szólt: miután elhangzott az utolsó csengetés, egyenlő partnerként lépnek be a felnőttek társadalmába, ahol a kudarcot bűnként kezelik, és a legkisebb hiba is végzetes lehet. De munkájuk nyomán mosolyok fakadhatnak, hálás tekintetek kísérik tevékenységüket, és részük lehet egy-egy kézszorításban. A szakmai igazgató útravalója: legyenek és a maradjanak önmaguk. Megérintő kicsengetési emléket adott ma még tanítványainak, holnap már kollégáinak: Pál apostol Szeretethimnuszát kibuggyanó könnyek között, rezgő hangon idézte. Bunta Levente polgármester útravalója a „keserédes pillanatokban”: a jól végzett munka öröménél nincs szebb. Legyenek gyökereik, de próbálják ki a szárnyaikat. A Tamási Áron Gimnázium nevében Laczkó György igazgató sok sikert kívánt és nagy hitet e nemes szakma gyakorlásához. „Gyökerezzetek meg itthon, ha lehet” – kérte. Jutalmazták a legkiemelkedőbb iskolai teljesítményeket, köztük Dani Brigittát és Kosztándi Zsuzsannát, mint osztályelsőket. A 25 éve alakult Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas önkéntes munkájáért Csató Bélát és Szabó István Csabát díszoklevéllel tüntette ki. A Florence Nightingale Alapítvány oklevéllel és ajándékkal jutalmazta Kosztándi Zsuzsannát, az évfolyamelsőt. A maradók verses-dalos összeállítással köszöntek el diáktársaiktól. A frissen végzettek hiszik: a gyógyítás a lelkiismeretesség, a becsületesség és az életet szolgálata mellett a szereteten alapszik. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2015. november 13.Visszatérnek a lazarista szerzetesek VáradraSzerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg. Az egybegyűlteket Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak. A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont. Vincés nővérek Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik. Oklevelek Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. augusztus 23.Visszatért a lazarista rend a Katalin-telepreA missziók, a papság képzése, valamint a szegények és a rászorulók megsegítése céljából alapította meg Páli Szent Vince a 17. században a Missziós társaságot, népies nevén a lazarista rendet, mely augusztus 1-jétől visszatért a váradi Katalin-telepre. Páli Szent Vince (1589-1660) francia egyházmegyés pap 1625-ben alapította meg a Missziós társaságot, mely később a lazaristák népies elnevezést kapta, mivel Párizsban az anyaház a Szent Lázár-ház volt. A rendnek már a nevében is benne van, hogy missziós társaság, vagyis népmissziók, illetve külmissziók szervezésére hozta létre Szent Vince, ugyanis akkoriban, a 17. században a falvak nagyon elhagyatott állapotban voltak, nemcsak anyagi, hanem lelki szempontból is. A klérus, a papság, a szerzetesség inkább a városokban igyekezett letelepedni, mert ott volt jó élni, és ezért a falvakat elhanyagolták. Szent Vince amikor papként ezt tapasztalta, elkezdett szervezni népmissziókat, melyeknek olyan nagy sikere volt, hogy egyedül már nem győzte, így társakat toborzott maga mellé, s így jött létre a rend. Franciaországban sorra bejárták a falvakat, ott voltak egy bizonyos ideig, egy-két hétig, attól függően, hogy mekkora volt az illető település, vagy milyen szükségletek voltak. Prédikáltak, miséztek, gyóntattak, kibékítették a haragosokat, és megalapították az úgynevezett Szeretet-egyesületeket a szegények megsegítése céljából. Beindult tehát a rend élete, mely még Szent Vince életében a külmissziókkal egészült ki. Az alapító Madagaszkár szigetére küldött misszionáriusokat, valamint Írországba, s aztán a rend szépen lassan elterjedt Európában, és az egész világon. Ezen kívül a Missziós társaság feladatai közé tartozott még a papság képzése, valamint a szegények és a rászorulók megsegítése is. Magyarországon az 1800-as évek végén jelent meg a rend, 1898-ban alakult meg az első ház Piliscsabán. Akkor még nem létezett önálló magyar tartomány, 1926-ban lett az. Ekkor Budapesten már megépült a központi rendház, ahonnan elterjedt aztán Erdélybe és a Partiumba is. Nagyváradon 1940-től voltak jelen a lazaristák, és volt egy missziós házuk Csíkszeredában, amit béreltek, és Kolozsváron terveztek építeni egy szép templomot, de sajnos közbejött a kommunista rendszer, ezért ez meghiúsult. Katalin-telep Az 1920-as években a vincés nővérek kezdtek kijárni a ma Katalin-telepként ismert városrészbe, mely egy szegénynegyednek számított. Kimondottan szegény emberek laktak ott, nyomorúságos körülmények közt, kunyhókban. Sár volt, utcák sem léteztek, egy régi bőrgyár működött ott, és nagyrészt ennek a munkásai laktak ezen a területen. A nővérek a gyerekekkel kezdtek el foglalkozni, vittek egy kis élelmet nekik, zsíros, lekváros kenyeret. Imádkoztak, tanították, és a gyerekeken keresztül eljutottak a szülőkhöz, a családokhoz is. Vasárnaponként litániákat szerveztek, különböző összejöveteleket, ájtatosságokat. Megépítettek egy kis kápolnát, mely a mostani plébániaépület legősibb része. Lassan azonban ezt a kis kápolnát kinőtték, és a ’30-as években kezdték el építeni a templomot, ami 1935-ben készült el, december 8-án szentelte fel Fiedler István püspök. A titulusa Csodásérmű Boldogasszony, róla nevezték el. Amúgy ezen városrészt egyes források szerint maguk a nővérek nevezték el Katalin-telepnek, az érmelátó Labouré Szent Katalinról. 1940-ban érkeztek meg a lazaristák, alapítottak itt közösséget, az első plébános Szedenik Nándor volt, aki negyven évig töltötte be ezt a tisztséget, 1983-ban halt meg. A Missziós társaság tagjai látták el a templomot, illetve a később a plébániát 1997-ig. Az utolsó lazarista plébános Dusik Tibor atya volt, akit megválasztottak tartományfőnöknek, így Budapestre kellett utaznia a központi házba, és akkor fiatal utánpótlás még nem volt. Nem volt tehát kit küldjenek helyette, és a Nagyváradi püspökség vette át a plébánia vezetését szerződés alapján. Ez tartott egészen mostanáig. A közelmúltban, 2015-ben Böcskei László megyés püspök levélben fordult a rendfőnökhöz, azt tudakolva: mi a lazaristák szándéka, szeretnének-e visszatérni vagy sem? A rendi gyűlés úgy határozott, hogy igen. Ezért van tavaly novembere óta Nagyváradon Barta Szabolcs, akinek a nevét Kunay Viktor rendfőnök terjesztette a püspök elé, amit ő jóváhagyott. A várad-újvárosi Szent László-plébániát jelölte ki tapasztalatszerzésre a számára, hogy beleláthasson egy plébánia működésébe, életébe. 2016. augusztus 1-től nevezte ki plébánosnak Katalin-telepre, tehát hivatalosan ettől a dátumtól kezdve vannak jelen a lazaristák ismét Nagyváradon. Nem lesz egyedül Barta Szabolcs mindenfajta értelemben hazatért Nagyváradra, hiszen itt született, nőtt fel, és az érettségi után került a lazaristákhoz Budapestre. A Katalin-telepen keresztelte a már említett Szedenik Nándor atya, ebben a templomban volt első áldozó, bérmálkozó, sőt itt szentelték pappá 2005-ben, tehát eddig minden szentséget itt vett fel. Nem egyedül fog szolgálni, ugyanis a lazaristáknál szabály, hogy közösségben élnek, tehát hosszú távon lazarista nem élhet egyedül, ezért ősszel érkezni fog egy rendtárs Magyarországról, aki egyébként szintén erdélyi származású. Ketten fogják tehát ellátni a Katalin-telepi plébániát, illetve a filiát, Biharszentjánost. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. október 16.Az Egyeskőre és az Öcsémre jártak Böjte Csaba csomafalvi neveltjeiTanulságos élmény lenne mindazoknak, akik a jóléttől kezdenek elfajulni – így összegzett az egyik kezdeményező, akinek része volt a hétvégi kiruccanásban: a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Páli Szent Vince Napköziotthon csemetéit vitték el a Hagymás-hegységbe. Immár második alkalom, hogy a csomafalvi Páli Szent Vince Napköziotthonba járókat természetjárók hívják meg kirándulni. Két évvel ezelőtt a várfalvi EKE-várban tanyáztak, innen járták be a környéket, ismerték meg a Tordai-hasadékot. Idén a Hargita Trekking Club három tagja, Csibi Márti, Ambrus József és Fülöp László szervezte meg az Egyeskő-túrát. A tizenkilenc gyerek és nevelőjük mellett meghívót kaptak családtagok, barátok és azok gyerekei is. Aki nem tudott menni, az támogatta a jó szándékot, bepótolt a költségekbe, így szerencsére semmiben sem kellett hiányt szenvednie a társaságnak. Szombaton Csomafalváról indult a csapat, és a kirándulók között volt olyan is, aki legutóbb ezelőtt két évvel hagyta el szülőfaluja határát, de olyan is, aki gyalog megjárta azóta a csíksomlyói búcsút. A szervezők gyermekeinek volt amin csodálkozni az új cimborák körében: tisztázódott például, hogy teniszcipőben, kopottas, helyenként lyukas nadrágban is lehet hegyet mászni, és van, akinek csak pokróc jut takarózásra, de nem panaszkodik, hogy fázik, míg egyeseknek hűvös a pihehálózsák is. Azt is végignézhették, hogy ezek a gyerekek mindenért hálásak. Az evést imádság előzi meg, és az is fejezi be, hogy az eledellel nagy tisztelettel bánnak, és semmiben sem válogatnak. Más az érdeklődésük is, hiszen nem a terepjárókat, márkás autókat figyelik az út során, hanem a legelő állatok, tehenek, lovak képezik a megcsodálás és vita tárgyát: a miénk, Bátor szebb ezeknél. Ezek a gyerekek azt is tudják, senki nem kell unszolja őket, hogy az ételt és élményt meg kell köszönni, a férfiakkal, székely szokás szerint kezet szokás fogni. Balánbányáról a Szép-pataki úton közelítették meg az Egyeskőt, s mire felértek, már terülj, terülj asztalkám fogadta az energiában bővelkedő társaságot. Akinek mersze és kedve volt, felmehetett az Egyeskő csúcsára is, majd játék és meleg estebéd következett. A menedékházban egyetlen probléma adódott: valahogyan véget vetni a jókedvű párnacsatázásnak. Aztán vasárnap reggel a kolbászos rántotta után az Öcsém tetején álló kereszt tövében is készült csoportkép, majd ebédelés és hazaindulás következett. Vasárnap este volt, amiről az otthoniaknak mesélni. Fülöp László elmondta, további, hasonló kirándulásokat is terveznek. Neki, személy szerint többszörös erre az ösztönzés: jó látni, mennyire hálásak a Páli Szent Vince Napköziotthon gyerekei, mekkora élményt sikerül nekik két nap alatt szerezni, illetve erősítik ebben családtagjai, gyerekei is, akik kijelentették, ilyen eseményekből többet sosem szeretnének kimaradni. Balázs Katalin / Székelyhon.ro 2017. november 20.A Csodásérem egy jel és üzenetVasárnap este a nagyváradi Katalin-telepi plébániatemplomban lezárult az a lazarista előadássorozat, amelyben a 400 éves jubileumi év alatt a rend alapítóját, lelkiségét, működését mutatták be. Az utolsó előadás a Csodáséremről szólt, és Barta Szabolcs CM, magyar tartományfőnök tartotta. Hangsúlyozta: az érem egy jel, egy üzenet, tehát nem csupán egy ékszer, amit mondjuk a nyakláncunkon hordunk, esetleg díszítő elem, hanem mennyei eredetű, azaz nem emberek, a vincés nővérek, vagy a lazaristák találták ki, hozták létre, hanem a Szűzanya, a mi égi édesanyánk ajándékozta nekünk, és az ő anyai szeretetének a szimbóluma. A tanú a Katalin-telep névadója, Labouré Szent Katalin volt, ő az, akinek a Szűzanya megjelent, Párizsban, 1830-ban, amikor még fiatal, újonc nővér volt. Katalin egy francia faluban, Fain-les-Moutiers-ban született egy eléggé tehetősebb családban, a 11 gyermek közül a 9-ik volt a sorban. Kilenc éves korában elveszítette az édesanyját, egy ideig a nagynénje nevelte, utána viszont visszakerült a szülői házba, és már egészen fiatalon, 11-12 évesen a kishúgával együtt nagyon sok mindent át kellett vennie a háztartásban. Annak idején nem voltak háztartási gépek, tehát kemény fizikai munkát kellett végeznie, így ehhez hamar hozzászokott, egyáltalán nem volt tehát egy ábrándozó típus, mert a körülmények másra kényszerítették. Az édesapja nagyon szerette őt, ezért egyáltalán nem örült annak, amikor Katalin előállt azzal, hogy mivel az egyik testvére nővér, ő is be szeretne lépni a rendbe. Gyermekkorában volt egy álma: egy templomban egy idősebb pap misézett, ő utána elment a betegeket ápolni, és visszafelé találkozott a tisztelendő atyával, aki megszólította és megdicsérte, hogy milyen szép dolog gondoskodni a rászorulókról. Egy kisebb kitérővel – apja Párizsba küldte, hogy dolgozzon az egyik testvére vendéglőjében, hátha meggondolja magát – majdnem 24 éves korában jelentkezett nővérnek abba a Rue du Bac 140 alatti rendházba, mely ma is áll. Meglepődött, amikor meglátta rendalapító Páli Szent Vince szobrát, akkor tudatosult benne, hogy az álmában látott férfi ő volt. Rendkívüli A rendházban történt meg az, amire senki sem számított: 1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, majd november 27-én megjelent a Szűzanya Katalinnak. Az első jelenés azért roppant fontos – magyarázta Barta Szabolcs – mert Mária leült egy karosszékbe, abban helyet foglalt, tehát fizikailag megérintett egy e világi tárgyat. És ha ez még mindig nem lett volna elég, jött a folytatás is: Katalin melléje térdelt, és a kezét a térdére helyezhette, tehát szó szerint, fizikailag megérintette a Szűzanyát. Ez egészen rendkívüli, egyedi a Mária-jelenéseknél, és ez is a feltámadás egyik bizonyítéka, annak, hogy Mária is testestül-lelkestül felvétetett a Mennybe. Az pedig, hogy Katalin fizikailag megérintette őt, azt bizonyítja, hogy Máriának nem csak a lelke van odaát, hanem a megdicsőült teste is. A második jelenés időpontja 1830. november 27-e volt, amikor a képeken kívül kirajzolódott az az írás is, ami a Csodásérem fohásza lett: „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!”, illetve egy minta alapján megfogalmazódott az éremkészítésre vonatkozó kérés a Szűzanya részéről. A prezentáció utolsó részében a lazarista tartományfőnök az említett rendházban, illetve a kápolnában általa készített fényképeket vetítette le. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
